barna800x800

 

Lovász Barnabás 1991.04.16-án született Tapolcán. 13 évesen kezdett basszusgitározni, 22 éves kora óta játszik nagybőgőn is. A székesfehérvári Kodolányi János Főiskola Jazzbasszusgitár szakán, majd pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazzbőgő képzésén diplomázott.

Műfajilag nyitott; kezdetben a népzene, majd a rock- és filmzene volt rá a legnagyobb hatással. 19 évesen kezdett megismerkedni a jazz világával, ami újabb ajtókat nyitott ki előtte. 2017 óta a zenetanári hivatás is életének szerves része az előadó-művészet mellett.